Mit takar a kendő

Professzor – Mi a véleményetek az Európai Bíróság döntéséről, hogy a munkáltatónak jogában van megtiltani a fejkendő viselését a munkahelyen?

Doktor – Helyes, nagyon helyes! Már régen kellett volna intézkedni ilyen szellemben minden területen, nem csak a munkahelyeken, nem utolsósorban a szegény muszlim nők felszabadítása érdekében.

Kapitány – Nem ismerem sem a pontos rendelkezést, sem az indoklást, de nem is nagyon érdekel. Szememben az efféle intézmények hitele vészesen olvad. Sodródnak a fősodorral, döntéseikhez pedig a mai jogi dzsungel gumiszabályait.

Mester – Én ezt nagyon súlyos hibának tartom, több okból is. Azzal egyetértek, hogy a vallási jelképek használatát ésszerűen kellene korlátozni, egyrészt a vallási semlegesség érdekében, másrészt a más vallásúak és világnézetűek jogos érzékenységére tekintettel.

Professzor – De talán már azért is, hogy érvényre jusson állam, vagyis társadalom és vallás szétválasztása, ami saroköve a modern világnak.

Mester – Vagy legalább lennie kellene…

Kapitány – Tiltsuk be a vallásokat?

Professzor – Jaj, ez a szemforgatás! Hát nem éppen a vallások jártak az élen világéletükben a más vallások betiltásában? Nem csak, hogy üldözték a más vallásokat, de tűzre vetették saját híveiket is, ha egy tizedrendű kérdésben saját gondolatuk volt…

Mester – Őrizzétek meg nyugalmatokat, kedves barátaim! Most maradjunk csak meg a kendő kérdésénél. Roppantul izgat ugyanis az a kérdés, hogy csak nekem tűnik ez az eszméletlen félreértés, avagy netán én tévednék ekkorát? Mert szerintem a kendő ugyan a vallás által is elvárt ruhaviselet, de eredendően olyan ruhadarab, amely az emberi szemérmet szolgálja, olyan, mint nekünk a férfiúságunkat takaró gatya, vagy a nőknek a melléket takaró blúz. Egyszerűen arról van szó, hogy az idők folyamán a női haj olyan erotikus erőt és szerepet kapott, hogy illendővé, sőt, a férfi mohóság miatt szükségessé vált az eltakarása.

Doktor – Érdekes, a hajukat szemérmesen eltakarják, de az ő művészetük a meztelen hastánc…

Kapitány – Éljen a hastánc!

Professzor – Semmi ellentmondás nincs. A hasuk nem szőrös, azt egy kicsit lehet mutatni…

Mester – A hastáncot bizonyára sokfelé ismerték, de egyébként is a szemérem és az erotika, vagy mondjuk a tantra békés, harmonikus együttélésben van. Akárhogy legyen, a lényeg az, hogy mindenki úgy lesz szemérmes, ahogy nevelik, és utána joga van, hogy ezt a szemérmet tiszteletben tartsák. És tessék most arra gondolni: mit műveltek a művelt fehér keresztény gyarmatosítók és hittérítők szerte a „vad” vagy éppen „sötét” világon? Tűzzel-vassal-korbáccsal kényszerítette a meztelenül vagy akár csak félig meztelenül járó bennszülötteket, hogy… vegyenek fel magukra mindenféle ruhát, takarják el szemérmüket. Hány nőt meggyaláztak, megkorbácsoltak, lekaszaboltak, csak azért, hogy az afrikai forróságban vegyen fel magára egy inget is. És most ezeknek a fehér keresztény gyarmatosítóknak az utódai meg akarják alázni, meghurcolni nőket, mert valamijüket letakarnak, amit szégyellnek megmutatni. Ez itt a szörnyű nagy tévedés, amelyből igazságtalanság fakad. Ez valóban kultúrák összeütközése, és ebben az összeütközésben mi, európaiak viselkedünk durván és primitíven…

Professzor – Hosszú hagyomány, amely nem csak a kereszténységnek sajátja, azt hozzá kell tenni…

Mester – Igazad van, bölcs barátnőnk, mint mindig! Minden hódító hasonlóképpen durva és brutális, lett légyen római, mongol, ottomán, spanyol, brit vagy amerikai.

Kapitány – Jól megleptél ezzel az eszmefuttatással, Mester… De én még az érintettektől sem hallottam soha ilyen tartalmú védekezést. Lehet, hogy ők sem tudják, hogy szeméremből viselik a kendőt, és nem vallási parancsra?

Mester – Egy ilyen kérdés mélyen érinti az érintettet- Azt is lehetne mondani, hogy ennek firtatása ha nem is pofon, de olyan szemérmetlen benyomulás személyes dolgokba, amire az ember megbénul, megzavarodik, képtelen lesz helyes, adekvát választ adni…

Doktor – Ezt valóban jó lenne muszlim tudósoktól, szociológusoktól, antropológusoktól megtudakolni, csak attól tartok, hogy muszlim országokban nehéz lenne nem a muszlim vallás iránt túlzottan elkötelezett tudóst találni…

Mester – Ne legyünk ennyire szkeptikusok. Az arab tudománynak nem kell szégyenkeznie. Bár az is biztos, hogy ha egy országban egy vallás uralkodik, a tudomány szolgálóleány marad… Ismerjük ezt… Viszont nem szorulunk mi semmilyen pszichoanalízisre, hogy felismerjük a kendőviselés kulturális funkcióját.

Doktor – Jó, de mi van, ha a kendőviselésnek nem csak kulurális, hanem vallási funkciója is van?

Mester – A vallási jegy semmiképpen nem lehet elegendő ok egy kulturális érték vagy jelenség megtagadására, elvetésére. Gondoljatok bele: vessük el a tízparancsolatot, a „ne ölj” parancsot csak azért, mert szerepel a Bibliában?

Kapitány – Jó, de akkor vegyük normálisnak, hogy sok nő nem mer nyilvános helyen megjelenni kendő nélkül?

Mester – Ezt rájuk kellene bízni, közben megmutatva megértést is, alternatívát is. A megértés jegyében tarthatnánk évente a kendő világnapját, amikor minden nő viselne kendőt…

Doktor – Miért csak a nők?

Kapitány – Még mit nem! Én nem veszek fel kendőt!

Professzor – Egy hastáncot? Velem?

Kapitány – O tempora, o mores! Üsse kő, benne vagyok!

* * *

Szólás és egyéb szabadságok

Kapitány – Halkan kérdem, kedves barátaim, alapvető emberi jog-e a sípolás?

Mester – A síp lehet a legősibb hangszerünk. Talán még nem tudtunk kellően tagoltan beszélni, amikor már síppal bűvöltük társainkat, de még az állatokat is, ha igaz, amit állítanak Orpheuszról. Mindenképpen előbb volt a síp, és utána a jog… De ebből valóban nem vonhatjuk le a választ kérdésedre.

Kapitány – Az a síp, amely most kockán forog, ha megengedhetném magamnak ezt a suta képzetet, nem bűvölni, hanem frászt hozni, rémiszteni akar…

Mester – Ó, hát ez Pán! Orpheusz idejében istenkedett az erdőkben… Valóban, az ő sípjától páni félelem támadt az arra kóborló halandóban.

Doktor – A mi halandónk nem rezel be se Pán, se juhász sípjától. Ő, amikor biztonságban van, igen bátor, nagyokat hall, nagyokat álmodik, és nagyokat…

Professzor – Jól elvagytok humorotokkal, pedig kapitány barátunk kérdése súlyos és fontos. Szabad-e megengedni, hogy a politikai életben a sípolás a szólásszabadság szintjére emelkedjen? Véleménynyilvánítás-e ez, amely ugyanolyan fontos alapjog, mint a szólásszabadság? Vagy be kell vallani, hogy a sípolás, ahogy például a pfujolás, a tojásdobálás nem elfogadható az emberi kapcsolatokban?

Mester – Igazad van, tanult barátunk. A kérdés valóban súlyos, fontos és fölöttébb aktuális. De hogy alaposabban megvizsgálhassuk, meg kell vizsgálni a dolgok természetét. Kezdve a véleménnyel: a véleményszabadság valójában nem a szabadságok családjába tartozik, mert ahhoz hogy véleményünk legyen, nem kell jog, nem kell szabadság, hanem egy minimális emberi tartás. Itt a dolog a vélemény minőségén fordul meg…

Professzor – Nálam a falra van kirakva egyik bölcsességed, Mester: „A tény kevés, a vélemény sok.”

Mester – Hát vállalom is, hiszen az, hogy valami vélemény, nem mond sokat arról, hogy ezzel mit lehet kezdeni…

Doktor – Talán azt, hogy kinyilvánítani, megosztani. És ez már szent és sérthetetlen alapjog…

Mester – Egyetértek, ez alapjog, és ez nyomban egy másik család, mint maga a vélemény. És ha jog, a közösségnek, adott esetben az államnak garantálnia kell annak lehetőségét, hogy ezzel a jogommal élhessek. Éppen ezért más fogalmi család, mint maga a vélemény. A véleményhez egy ember kell, a véleménynyilvánításhoz közösségi garanciarendszer. De itt nincs vége az ügynek. Egyrészt a joghoz a szélsőséges anarchista állásponttal szemben kötődnek elemek. Nem mindig és nem feltétlenül jogi kötelezettségek, kötelmek, de etikai és kulturális kötelmek mindenképpen. Egy olyan közösségben, ahol meg van emgedve, netán meg van honosodva, hogy mindenki egyszerre hangosan ordítja a maga véleményét, senki nem élvezi a véleménynyilvánítás jótéteményét.

Kapitány – Ismerjük ezt a szomorú helyzetet…

Mester – Megyek tovább: a sípolás… Szerintem ez megint egy másik fogalmi család: a harceszközök családja. Ennyiben ez nem szabadságjog, amelyet jogosan lehetne elvárni. Ha úgy tartod, hogy más eszközökkel valamit nem tudsz elérni, és felelősséged tudatában ehhez az eszközhöz nyúlsz, lelked rajta. Lehet, hogy helyes, lehet, hogy nem, neked kell mérlegelned…

Professzor – De a mérlegelésben azt is figyelembe kellene venni, hogy aki kardot ránt, kard által vész el.

Kapitány – Fütyüljük ki, és buktassuk meg azt, aki évekkel ezelőtt minket fütyült ki, és buktatott meg, hogy majd újra kezdődjön el az egész.

Doktor – Ez a fütty lesz a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ…

Mester – Igen, ez a folyó, amelybe nem kétszer, hanem ezerszer is beléphetünk…

Kapitány – Hát ez nem ússzuk meg szárazan…

* * *