2017. november 12., vasárnap

Utazások Eutlantiszban – A temetkezési szarkó

Mester – Nagy meglepetés volt megismerni az eutlantoszok temetkezési szokása, ha azt egyáltalán temetkezésnek lehetne mondani. Ott ugyanis jó ideje teljesen megszűnt a halottak földbe temetése. Ami egy ember után marad, az egy speciális eszköz, amely lényegében egy e-könyv-olvasó. Ez tokban van, borítóján a halott fényképével és nevével. Hátulján van három kis rekesz: az egyikben egy hajtincs, a másikban két bőrdarabka a hüvelyk és a mutató ujjról, végül egy némi gyémántpor, avagy ahogy ők mondják, „csillagpor”. Ezt valamilyen technológiával nyerik a holttest hamvasztásakor. Maga az e-könyv-olvasó az elhunyt teljes szellemi hagyatékát tartalmazza. Benne van minden írása, minden kép, amelyet ő készített, vagy róla készült. És ez az archív állandó jelleggel mindenki által elérhető online. De van egy külön „vendégkönyv” is, amelybe bárki írhat, hagyhat üzenetet, megoszthatja emlékeit és érzéseit. Afféle elektronikus szarkofág, amelyben az elhunyt nem huny ki teljesen. Az eutlantoszok ezt egyszerűen szarkónak hívják. Általában a rokonok őrzik az elhunytak szarkóit, de vannak nyilvános szarkotékák, Ezekre mindenki gondosan vigyáz, szent tárgyaknak tartják.



* * *

2017. november 10., péntek

2017. július 28., péntek

2040 – Beültetett személyi – A professzor asszony próféciái

Professzor – 2040-ben először egy távol-keleti országban, de hamarosan az egész világon a személyit felváltja egy beültetett chip.



* * *

2017. július 16., vasárnap

Jobb, közép, bal

Kapitány – Magam is kezdem elfogadni, hogy ma már nincs értelmük az ilyen szavaknak, mint jobboldal, meg baloldal… Mit gondoltok erről?
Doktor – Azt, hogy soha nem is volt értelmük. Vannak a szabadságpártiak és vannak, akik összevissza beszélnek, csak szóhoz, de főképpen hatalomhoz jussanak.
Professzor – Így szól a szabadságpárti pártosság: mi vagyunk a jók, hiszen éjjel-nappal a szabadságot hirdetjük, az összes többi vagy buta, vagy gonosz. Szerintem a három szónak fontos jelentése van. A megtévesztő, különösen, amióta demokrácia és média dúl, az, hogy mindenki baloldali frázisokat puffogtat, kacérkodik baloldali eszmékkel, sokszor baloldalisággal, de égen-földön nincs már igazi baloldali erő.
Mester – Ezzel egyetértek, és súlyos veszteségnek tartom az igazi baloldaliság szertefoszlását a politikai porondon. De ne legyen kétségünk, hogy a baloldaliság ott lapul mindenki keblében, akinek helyén van a szíve…
Professzor – Keble bal oldalán…
Doktor – Esze legyen a helyén… Középen…
Kapitány – Talán hagyjuk ki ezt a kabalisztikus fiziotopológiát, és magyarázzátok el szegény nekem, ha már mindenki baloldalán hordja a szívét, középen az eszét, miért vannak ilyen kibékíthetetlen táborok? De érdekes módon, mindig ebben a hármas megosztásban, ha az néha. ahogy tanult barátnőnk is kidomborította az imént, mostanában az egyik tábor meglehetősen virtuális. Miért nem két, vagy például öt táborra szakad szét a társadalom?
Professzor – A történelem sokkal tarkább, mint ahogy el tudjuk képzelni. Az, hogy három „táborra” szakadna a társadalom, meglehetősen elvont általánosság, bár bizonyos nézőpontból van relevanciája. A közvetlenebb vizsgálat inkább azt mutatja, hogy egy hagyományos, de ma is sokfelé fennálló társadalmakban annyi „tábor” ahány kaszt létezik, a posztmodern társadalmakban annyi, ahogy párt, beleértve a parlamenten kívülieket is…
Mester – Vagy ez tízzel szorozva…
Kapitány – Bevallom, nem lettem kisegítve. Nem lehetne egyszerűbben, akár egy szóval jellemezni ezeket?
Professzor – Erre nem vállalkoznék. Erre egy vaskos monográfia tudna érdemi választ adni, egy olyan, amely talán még nincs is megírva…
Mester – Azt a bizonyos monográfiát fontos lenne megírni, de addig is megpróbálkozni az egy szavas válasszal. A jobboldal: rend! Közép: szabadság! Baloldal: munka!
Kapitány – De hát ez mind jó és fontos érték! Melyik nélkül lennénk meg?
Professzor – Elismerésem, Mester, hogy ilyen bölcsen határoztad meg a kulcsszavakat! Igen, ezt követve, világosan meg lehet érteni a politikai antagonizmusokat.
Mester – Igazad van, bátor barátunk! Ez mind jó és fontos érték. Az ördög ezek egyoldalú kiemelésének részleteiben van, amelyből a fő politikai áramlatok építik magukat.



* * *



2017. július 15., szombat

Mit adott nekünk a rendszerváltás?

Professzor – Egy kényes kérdés: mit adott nekünk a rendszerváltás?
Doktor – A szabadságot! Azt, többek között, hogy ne kelljen kényesnek érezni az ilyen kérdéseket. Bár igaz, hogy kezdetben adagonként kaptuk meg a szabadságot, évekig kellett harcolni a régi tilalmak és kötöttségek lebontásáért, most meg ott tartunk, hogy még nagyobb adagokban visszaveszik a szabadságunkat.
Kapitány – Hogy mit is adott a micsoda? A rendszer- és mindenfordítás? Hát ABC helyett CBA-t.
Professzor – És te, kedves Mester? Nagyon gondterheltnek látlak… Szerinted mit adott nekünk a rendszerváltás?
Mester – Leckét! Történelmi leckét. Nehéz leckét. És nem vagyunk felkészülve a felelésre.
Kapitány – Egyetértek, kemény lecke volt ez. És az is lehet, sőt, biztos, hogy még nem csöngettek... Még nincs vége… De, tanult barátnőnk, te se vond ki magadat a válasz alól! Teszerinted mit adott nekünk a rendszerváltozás?
Professzor – A szocializmus egymillió elsőgenerációs értelmiségit adott az országnak. A rendszerváltás száz elsőgenerációs milliárdost.


* * *

2017. július 7., péntek

Ki nevet a végén?

Professzor – Nem tudom, hogy fokozódik-e a helyzet Magyarországon, de mindenképpen forrósodik… Ti milyennek látjátok?
Doktor – A helyzet szerintem undorító.
Kapitány – Kész tragikomédia! Nevethetnénk markunkba, ha nem rázna a sírógörcs…
Mester – Nagy kihívás ez az időszak. Zuhanunk. Zuhanunk, és hiába rángatjuk a zsinórt, az ejtőernyő nem nyílik…
Professzor – Már hogy nyílna, amikor nincs is ejtőernyő a zsákban! Kilopták.
Kapitány – Kínos, nagyon kínos. De így akkor ki nevet a végén?
Professzor – Vagy Simicska?
Doktor – Talán inkább Mészáros…
Kapitány – Ajjaj, a nevek, mindig is bajban voltam a nevekkel… Soros, Simicska, Mészáros… De kik is ezek?
Professzor – Mészáros a soros Simicska…
Kapitány – Akkor Mészáros nevessen a végén?
Doktor – Ha hagyjuk!
Kapitány – De mit jelent az, hogy „Ne hagyjuk”? Feküdjünk le sínekre, mint az ötvenes és a hatvanas években, amikor a békét védtük?
Professzor – Az, hogy „Ne hagyjuk!” egyet jelent: sorakozzunk a kormány mögé, mert a kormány tudja, mit kell tennie. „Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van.”
Kapitány – De most nem csak magunkat, hanem egész Európát védjük… Nem is először…
Doktor – Európát védjük, de Keletre nyitunk… Sőt, nem csak nyitunk, de arra sasszézunk is…
Kapitány – És azt hallottátok-e, hogy lelkes fiatalok hamarosan Guinness-rekordot akarnak felállítani. Több ezren fognak társasozni egyszerre a Kossuth téren Ki nevet a végén játékkal.
Professzor – Hát nem erről beszélek-e? Biztos sok ezer aranyos békés fiatal fog társasozni és bolondozni, de lesznek, akik majd gondoskodnak a hatalom bölcs öregeitől mostanában hallható jóslatok beteljesüléséről.
Kapitány – Vajon, ki lehet-e zárni, hogy ebben mindkét részről fizetett bajkeverők összefognak?
Mester – Szép számmal akadnak bajkeverők, ha senki sem fizeti őket. De nem a fizetett és önkéntes bajkeverők miatt kerülünk, kerültünk már nagy bajba.
Professzor – Tudjuk, Mester, mi már tudjuk. De ez olyan kevés…


* * *


2017. június 28., szerda

2017. június 8., csütörtök

Aranymondatok – A tények makacsságáról

Kapitány – A relativitáselmélet, de már a komoly tudomány szerint is a tények távolról sem annyira makacs dolgok… ha egyáltalán vannak…



* * *

2017. április 8., szombat

Amerika bombázza Szíriát

Professzor – Ebben a háborús világban miért lenne nagy ügy egy bombázás? Mégis, engem elkeserít, és talán leginkább az, amit provokatívnak szántam kérdésemben: banális dolog-e ma már bombázgatni bárhol is?
Kapitány – Nem, nem hiszem, hogy ott tartanánk. És abban sincs igazad, tanult barátnőnk, hogy ez az eset, ami miatt háborogsz, annyira banális lenne. Talán éppen ellenkezőleg. Mert biztosra veszem, hogy arra a bombázásra gondolsz, amelyet Amerika hajtott végre egy szír katonai repülőtér ellen. És valljuk be, ez az akció mindenkit meglepett, és igen erőteljes reakciókat váltott ki.
Mester – A két megfigyelés között nincs ellentmondás. Amiről a professzor asszony beszél, egy valós helyzet. Senki nem döbben meg attól, hogy egy állam beveti fegyveres erejét, és ez tűrhetetlen, ez felháborító.  Ettől teljesen független az az általános meglepődés, mondhatnám, megrökönyödés, amit Trumpnak sikerült okozni az egész világ számára egy vacsora alatt.
Doktor – Eddig nem sok jót lehetett várni tőle, nem is kaptunk semmi jót, de most helyesen cselekedett, hiszen közös érdek, hogy mindenki vésse agyába: büntetlenül nem lehet nyúlni a vegyi fegyverhez.
Professzor – De kedves fiatal barátunk, nem lenne elvárható, hogy bűnelkövetés esetén a bűnös büntetessék, éspedig a jog alapján. Vagy te, mint minden liberális barátunk, hivatalból elfogadjátok azt, hogy a szír kormány a bűnös? Komolyan gondoljátok, hogy egy ilyen öngyilkos akcióra szánná el magát? Mit nyerhetett vele, és mit kockáztathatott? Vagy ti gyengeelméjűnek tartjátok Asszadot?
Doktor – Nem ő lenne az első visszaeső… Egyébként is jellemző a diktátorokra, minden gonosz eszességük ellenére az ilyen vakság. És rendszerint ez okozza a vesztüket is.
Kapitány – Ilyen általános tapasztaltok alapján senkit sem lehet bűnösnek mondani egy konkrét ügyben. És ebben a konkrét ügyben napnál is világosabb, hogy kreált ürügyről van szó. És ha ti nem vagytok képesek ezt elismerni, oda a hitelességetek… Bár kinek lenne illúziója, hogy a nagypolitika hitelességről és nem a ködösben hagyott nagy érdekekről szólna.
Mester – Ezzel nem értek egyet, bátor barátunk! Szerintem érdekeket képviselni nem bűn, és lelke rajta minden politikusnak vagy más érdekképviselőnek, ha a maga személyisége szerint súlyozza az érdekeket, de oda a civilizációnk, ha nem ragaszkodunk egy tisztes hitelességhez…
Professzor – Hitelesség ide, hitelesség oda, nem nehéz világosan látni, hogy a nyugati világ kőkemény érdeke az asszadi vezetés kiiktatása a közel-keleti színtérről.
Doktor – Ki sírna egy diktátorért?
Kapitány – Ezzel a bélyeggel lehet játszadozni, de mondd már nekem, a jog tudója, ha összeírnád a ország-vezetők világlistáját, hol helyezkedne Asszad? Ki előzi meg demokráciában őt a Közel-Keleten, még ha valóban komikus demokráciáról beszélni arrafelé. Talán az egyiptomi elnök? Vagy a szaúdi király? Vagy Erdogán?
Doktor – De miért velem vitatkoztak? Győzzétek meg a szír népet, hogy nem is járnak rosszul Asszddal!
Professzor – Kérdem én. kinek van kétsége, hogy Asszad 24 óra alatt helyre tudná állítani az ország belső békéjét és nyugalmát, ha a különféle felkelők nem kapnának kívülről számolatlanul a pénzt, fegyvert, hitechet, mindent amire az öldöklés folytatásához szükséges.
Doktor – Szép rend és béke lenne ez, ismerjük ezt.
Professzor – Lehetne parafrazálni Churchillnek tulajdonított mondást: a rend nem a legjobb dolog, de jobb nincs kitalálva. Azon a földön egy ötezer éves hatalom harcol a fennmaradásáért. Néha, szinte mindig terhel alkalmazkodni hozzá, de össze lehet-e hasonlítani ezt a terhet a halállal és a pusztulással. És most ez a föld immár a Második világháborúnál is továbbtartó, pusztításaiban annál is túltevő poklot él át egy gonosz geopolitikai érdekből. A Nyugat ennél nagyobb bűnt nem vett a lelkére Hirosima óta…
Kapitány – Félő, hogy ennek árát meg is fizeti…
Doktor – Szívből sajnálom a szír embereket, és igen is tartozunk annyival, hogy emberségesen befogadjuk a menekültjeiket, de azt nem tudom elfogadni, hogy egyoldalúan a Nyugatot ostorozzuk a szír helyzetért. Vastagon vannak benne Oroszország, Törökország, Irán, a többi arab országról nem is beszélve…
Professzor – Így igaz, sokan vannak képviselve a történetben, de ne próbáljuk összemosni a bajkeverőket és azokat, akik próbálnak segíteni megoldani a helyzetet…
Kapitány – Eléggé elmerültünk a szír tragédia diagnózisában, de hogyan ítéljük meg konkrétan ezt a tegnapi amerikai akciót? Fordulat? De miben? Milyen következményekkel? Lesz ebből egy Harmadik világháború?
Doktor – Amely sokak szerint, beleértve a pápát is, már jó ideje folyik…
Professzor – Vagy lehet, hogy Trump belátta, semmire nem megy a washingtoni mocsár lecsapolásával, inkább túltesz Obamán és Hillaryn… Akár össze is jöhet neki is egy Nobel-békedíj…
Mester – Mindenki, beleértve az orosz vezetést is, egy ilyen közel-keleti fordulat miatt ideges… Szerintem itt másról van szó. A mérlegelésben ezer pro és kontra érv és körülmény szerepelhetett, oktalanság lenne egy-kettőt kiemelni, különösen a kevésbé súlyosoktól. A rejtély kulcsát én máshol látom. Ne feledjük, hogy az akció egy jó hangulatú vacsora idejére volt igazítva, amikor Trump vendégül látta kínai kollégáját. Egy sor üzleti ügy várt megtárgyalásra a 21. század két éppen helyet cserélni készülő szuperhatalma között. Ebben Trump kiváló rutinnal rendelkezik. De van egy másik, roppan nehéz ügy: Észak-Korea. És azt se feledjük, hogy éppen 3-4 napja nyilatkozott Trump, hogy ha a kínaiak nem segítenek ráncba szedni az észak-koreai vezetőt, ő kész egyedül is cselekedni. Hát meg kellett mutatni ennek a kínai vendégnek, hogy ő bizony nem tréfál. 59 Tomahawk, és a probléma meg van oldva… Közben meg megmutatja a világnak, hogy Putyin mégsem tartja marjában, és ahogy ezt tisztáztuk, végre – némi idő után – jöhet az óvatos vagy nem annyira óvatos összeborulás, egészen úgy mint Putyin és Edogan között az orosz gép lelövése után…
Kapitány – A francba a politikával!


* * *

2017. április 3., hétfő

2017. március 16., csütörtök

Mit takar a kendő

Professzor – Mi a véleményetek az Európai Bíróság döntéséről, hogy a munkáltatónak jogában van megtiltani a fejkendő viselését a munkahelyen?
Doktor – Helyes, nagyon helyes! Már régen kellett volna intézkedni ilyen szellemben minden területen, nem csak a munkahelyeken, nem utolsósorban a szegény muszlim nők felszabadítása érdekében.
Kapitány – Nem ismerem sem a pontos rendelkezést, sem az indoklást, de nem is nagyon érdekel. Szememben az efféle intézmények hitele vészesen olvad. Sodródnak a fősodorral, döntéseikhez pedig a mai jogi dzsungel gumiszabályait.
Mester – Én ezt nagyon súlyos hibának tartom, több okból is. Azzal egyetértek, hogy a vallási jelképek használatát ésszerűen kellene korlátozni, egyrészt a vallási semlegesség érdekében, másrészt a más vallásúak és világnézetűek jogos érzékenységére tekintettel.
Professzor – De talán már azért is, hogy érvényre jusson állam, vagyis társadalom és vallás szétválasztása, ami saroköve a modern világnak.
Mester – Vagy legalább lennie kellene…
Kapitány – Tiltsuk be a vallásokat?
Professzor – Jaj, ez a szemforgatás! Hát nem éppen a vallások jártak az élen világéletükben a más vallások betiltásában? Nem csak, hogy üldözték a más vallásokat, de tűzre vetették saját híveiket is, ha egy tizedrendű kérdésben saját gondolatuk volt…
Mester – Őrizzétek meg nyugalmatokat, kedves barátaim! Most maradjunk csak meg a kendő kérdésénél. Roppantul izgat ugyanis az a kérdés, hogy csak nekem tűnik ez az eszméletlen félreértés, avagy netán én tévednék ekkorát? Mert szerintem a kendő ugyan a vallás által is elvárt ruhaviselet, de eredendően olyan ruhadarab, amely az emberi szemérmet szolgálja, olyan, mint nekünk a férfiúságunkat takaró gatya, vagy a nőknek a melléket takaró blúz. Egyszerűen arról van szó, hogy az idők folyamán a női haj olyan erotikus erőt és szerepet kapott, hogy illendővé, sőt, a férfi mohóság miatt szükségessé vált az eltakarása.

Doktor – Érdekes, a hajukat szemérmesen eltakarják, de az ő művészetük a meztelen hastánc…
Kapitány – Éljen a hastánc!
Professzor – Semmi ellentmondás nincs. A hasuk nem szőrös, azt egy kicsit lehet mutatni…
Mester – A hastáncot bizonyára sokfelé ismerték, de egyébként is a szemérem és az erotika, vagy mondjuk a tantra békés, harmonikus együttélésben van. Akárhogy legyen, a lényeg az, hogy mindenki úgy lesz szemérmes, ahogy nevelik, és utána joga van, hogy ezt a szemérmet tiszteletben tartsák. És tessék most arra gondolni: mit műveltek a művelt fehér keresztény gyarmatosítók és hittérítők szerte a „vad” vagy éppen „sötét” világon? Tűzzel-vassal-korbáccsal kényszerítette a meztelenül vagy akár csak félig meztelenül járó bennszülötteket, hogy… vegyenek fel magukra mindenféle ruhát, takarják el szemérmüket. Hány nőt meggyaláztak, megkorbácsoltak, lekaszaboltak, csak azért, hogy az afrikai forróságban vegyen fel magára egy inget is. És most ezeknek a fehér keresztény gyarmatosítóknak az utódai meg akarják alázni, meghurcolni nőket, mert valamijüket letakarnak, amit szégyellnek megmutatni. Ez itt a szörnyű nagy tévedés, amelyből igazságtalanság fakad. Ez valóban kultúrák összeütközése, és ebben az összeütközésben mi, európaiak viselkedünk durván és primitíven…
Professzor – Hosszú hagyomány, amely nem csak a kereszténységnek sajátja, azt hozzá kell tenni…
Mester – Igazad van, bölcs barátnőnk, mint mindig! Minden hódító hasonlóképpen durva és brutális, lett légyen római, mongol, ottomán, spanyol, brit vagy amerikai.
Kapitány – Jól megleptél ezzel az eszmefuttatással, Mester… De én még az érintettektől sem hallottam soha ilyen tartalmú védekezést. Lehet, hogy ők sem tudják, hogy szeméremből viselik a kendőt, és nem vallási parancsra?
Mester – Egy ilyen kérdés mélyen érinti az érintettet- Azt is lehetne mondani, hogy ennek firtatása ha nem is pofon, de olyan szemérmetlen benyomulás személyes dolgokba, amire az ember megbénul, megzavarodik, képtelen lesz helyes, adekvát választ adni…
Doktor – Ezt valóban jó lenne muszlim tudósoktól, szociológusoktól, antropológusoktól megtudakolni, csak attól tartok, hogy muszlim országokban nehéz lenne nem a muszlim vallás iránt túlzottan elkötelezett tudóst találni…
Mester – Ne legyünk ennyire szkeptikusok. Az arab tudománynak nem kell szégyenkeznie. Bár az is biztos, hogy ha egy országban egy vallás uralkodik, a tudomány szolgálóleány marad… Ismerjük ezt… Viszont nem szorulunk mi semmilyen pszichoanalízisre, hogy felismerjük a kendőviselés kulturális funkcióját.
Doktor – Jó, de mi van, ha a kendőviselésnek nem csak kulurális, hanem vallási funkciója is van?
Mester – A vallási jegy semmiképpen nem lehet elegendő ok egy kulturális érték vagy jelenség megtagadására, elvetésére. Gondoljatok bele: vessük el a tízparancsolatot, a „ne ölj” parancsot csak azért, mert szerepel a Bibliában?
Kapitány – Jó, de akkor vegyük normálisnak, hogy sok nő nem mer nyilvános helyen megjelenni kendő nélkül?
Mester – Ezt rájuk kellene bízni, közben megmutatva megértést is, alternatívát is. A megértés jegyében tarthatnánk évente a kendő világnapját, amikor minden nő viselne kendőt…
Doktor – Miért csak a nők?
Kapitány – Még mit nem! Én nem veszek fel kendőt!
Professzor – Egy hastáncot? Velem?
Kapitány – O tempora, o mores! Üsse kő, benne vagyok!


* * *

2017. március 13., hétfő

Szólás és egyéb szabadságok

Kapitány – Halkan kérdem, kedves barátaim, alapvető emberi jog-e a sípolás?
Mester – A síp lehet a legősibb hangszerünk. Talán még nem tudtunk kellően tagoltan beszélni, amikor már síppal bűvöltük társainkat, de még az állatokat is, ha igaz, amit állítanak Orpheuszról. Mindenképpen előbb volt a síp, és utána a jog… De ebből valóban nem vonhatjuk le a választ kérdésedre.
Kapitány – Az a síp, amely most kockán forog, ha megengedhetném magamnak ezt a suta képzetet, nem bűvölni, hanem frászt hozni, rémiszteni akar…
Mester – Ó, hát ez Pán! Orpheusz idejében istenkedett az erdőkben… Valóban, az ő sípjától páni félelem támadt az arra kóborló halandóban.


Doktor – A mi halandónk nem rezel be se Pán, se juhász sípjától. Ő, amikor biztonságban van, igen bátor, nagyokat hall, nagyokat álmodik, és nagyokat…
Professzor – Jól elvagytok humorotokkal, pedig kapitány barátunk kérdése súlyos és fontos. Szabad-e megengedni, hogy a politikai életben a sípolás a szólásszabadság szintjére emelkedjen? Véleménynyilvánítás-e ez, amely ugyanolyan fontos alapjog, mint a szólásszabadság? Vagy be kell vallani, hogy a sípolás, ahogy például a pfujolás, a tojásdobálás nem elfogadható az emberi kapcsolatokban?
Mester – Igazad van, tanult barátunk. A kérdés valóban súlyos, fontos és fölöttébb aktuális. De hogy alaposabban megvizsgálhassuk, meg kell vizsgálni a dolgok természetét. Kezdve a véleménnyel: a véleményszabadság valójában nem a szabadságok családjába tartozik, mert ahhoz hogy véleményünk legyen, nem kell jog, nem kell szabadság, hanem egy minimális emberi tartás. Itt a dolog a vélemény minőségén fordul meg…
Professzor – Nálam a falra van kirakva egyik bölcsességed, Mester: „A tény kevés, a vélemény sok.”
Mester – Hát vállalom is, hiszen az, hogy valami vélemény, nem mond sokat arról, hogy ezzel mit lehet kezdeni…
Doktor – Talán azt, hogy kinyilvánítani, megosztani. És ez már szent és sérthetetlen alapjog…
Mester – Egyetértek, ez alapjog, és ez nyomban egy másik család, mint maga a vélemény. És ha jog, a közösségnek, adott esetben az államnak garantálnia kell annak lehetőségét, hogy ezzel a jogommal élhessek. Éppen ezért más fogalmi család, mint maga a vélemény. A véleményhez egy ember kell, a véleménynyilvánításhoz közösségi garanciarendszer. De itt nincs vége az ügynek. Egyrészt a joghoz a szélsőséges anarchista állásponttal szemben kötődnek elemek. Nem mindig és nem feltétlenül jogi kötelezettségek, kötelmek, de etikai és kulturális kötelmek mindenképpen. Egy olyan közösségben, ahol meg van emgedve, netán meg van honosodva, hogy mindenki egyszerre hangosan ordítja a maga véleményét, senki nem élvezi a véleménynyilvánítás jótéteményét.
Kapitány – Ismerjük ezt a szomorú helyzetet…
Mester – Megyek tovább: a sípolás… Szerintem ez megint egy másik fogalmi család: a harceszközök családja. Ennyiben ez nem szabadságjog, amelyet jogosan lehetne elvárni. Ha úgy tartod, hogy más eszközökkel valamit nem tudsz elérni, és felelősséged tudatában ehhez az eszközhöz nyúlsz, lelked rajta. Lehet, hogy helyes, lehet, hogy nem, neked kell mérlegelned…
Professzor – De a mérlegelésben azt is figyelembe kellene venni, hogy aki kardot ránt, kard által vész el.
Kapitány – Fütyüljük ki, és buktassuk meg azt, aki évekkel ezelőtt minket fütyült ki, és buktatott meg, hogy majd újra kezdődjön el az egész.
Doktor – Ez a fütty lesz a végső,
Csak összefogni hát,
És nemzetközivé lesz
Holnapra a világ…
Mester – Igen, ez a folyó, amelybe nem kétszer, hanem ezerszer is beléphetünk…
Kapitány – Hát ez nem ússzuk meg szárazan…


* * *

2017. február 25., szombat

Utazások Eutlantiszban – Az Élet Olvasókönyvtára

Mester – Eutlantiszban minden gyerek kap az iskolában egy saját tabletet, amelyben benne van minden tankönyv, minden gyakorló füzet. és az interneten keresztül minden könyv, kép, mozgókép, zene, tudástár és természetesen játék, ami csak létezik.
Kapitány – De hát egy gyerek belefullad ebben az információtengerben!
Mester – Igen, ha segítség nélkül lenne hagyva. De ezekben a tabletekben olyan segítő áll rendelkezésre a gyerek részére, aki állandóan vigyáz rá. Segít a keresésben, tanácsot ad, mi neki való és mi még nem, magyarázatokat ad mindenről, ami nem érthető.
Doktor – Ezt úgy hívják, hogy virtuális asszisztens, a mesterséges intelligencia teremtménye. Ez akkor jó, ha én többet tudok parancsolni neki, mint ő nekem.
Mester – Igazad van. Az efféle teremtmények valóban a társadalom érettségét tükrözik. Mutasd meg, milyen a mesterséges intelligenciád, megmondom, milyen a természetes intelligenciád.
Professzor – Előbb-utóbb nálunk is ez lesz a helyzet, de sajnálatos, hogy ekkora késésben vagyunk, hiszen ennek sem műszaki, sem pénzügyi akadálya nem lenne. Sőt, ez jóval gazdaságosabb megoldás mindenki számára. Nem beszélve arról, hogy súlyos fizikai tehertől szabadítják meg a gyerekeket.
Doktor – Igen, és ez csak ostoba bürokratáknak lehet közömbös vagy félretehető probléma. Bűncselekményt követnek el mind, politikusok, iskolavezetők, szülők, amikor nap mint nap ráadják a kis húszkilós gyerekekre a tízkilós táskát.


Mester – Eutlantiszban egyáltalán nem létezik iskolatáska. Az iskolai tablet is az iskolában marad. Otthon úgyis van tablet is, számítógép is. A diáknak van egy saját internet-fiókja, a dolgait úgy találja otthon, ahogy félbehagyta az iskolában.
Kapitány – Ez valóban kényelmes, korszerű, rengeteg új lehetőséget teremt a gyerekek számára… Én mégis sajnálom, hogy nem ismerik meg, nem szokják meg a régi papírkönyvet, ami a civilizáció egyik legcsodálatosabb találmánya.
Mester – Nagy veszteség lenne, ha kihagynánk életünkből a könyvet. Az a nagyszerű az eutlanti rendszerben, hogy egy különleges szerepet biztosít a könyvnek. Minden évben minden diák egy olvasókönyvet kap. Ezt nagy gonddal állítják össze, nagy gonddal szerkesztik és tördelik, kivitele is csodaszép. A gyerekek otthon tartják, olvassák naponta, szeretik – és vigyáznak rá. Az évek során ezek az olvasókönyvek egy egész kis könyvtárat képeznek, és azt mindenki a legnagyobb becsben tartja egész életében.
Professzor – Ez csodálatos hagyomány. Én annyira szerek kézbe venni egy-egy könyvet gyerekkoromból. Tankönyveimre is emlékszem, olvasókönyveinkre, de hát ilyet hol talál az ember 20 vagy 50 év elteltével. Egy régi mesekönyvre még ráakadok az antikváriumban…
Doktor – Nem tudom, meddig járnak a diákoknak ezek az olvasókönyvek, de mindenképpen ez olyan könyvtár lesz, amelyet soha az életben nem lehetne megunni. Királyi az ötlet, támogatom!
Mester – Az alapiskola tízéves, az odajáró diákoknak országosan egységes olvasókönyv jár. A közép és felsőfokú iskolákban már helyben szerkesztik és adják ki ezeket, de semmiképpen nem hagyják ki. A felnőttek részére pedig a könyvkiadók kínálnak mindig aktuálisan szerkesztett évkönyveket, szigorúan betartva az egységes szabvány. Így egy idős ember otthonában Az Élet Olvasókönyvtára 70, 80 vagy 100 kötetet tesz ki.
Professzor – Ezek után meg sem kérdezem, hogy az eutlantiak szeretik-e a könyveket?
Mester – Nem, azt nem mondanám, hogy ők jobban szeretik a könyveket. Aki nálunk igazán szereti a könyveket, és ilyenek sokan vannak, legalább annyira szereti, mint az eutlantiak. A különbség az, hogy ott igenis általánossá vált a könyvszeretet. Irigylésre méltó. Majd egy külön beszámolóm lesz a könyvek ottani sorsáról.


* * *

2017. február 3., péntek

Roham a zsákutcába

Kapitány – Többször felmerült, hogy az amerikai elnökválasztás 2016-ban valóságos polgárháborúvá fajulhat. Gondoltátok volna tavaly, hogy ez a veszély nem múlik el a választások lezárultával, hanem ellenkezőleg, egyre nagyobb?
Professzor – Bizony, legalább négyszer polgárháború szélére került Amerika. Először párton belüli feszülések miatt, utána közvetlenül a választások előtt és után. Ennyi idő távlatából visszatekintve úgy látom, hogy a veszély csakugyan reális volt, és éppen ez a döbbenetes. Ami azóta zajlik, az csak megerősíti, hogy Amerika alaposan destabilizálódott, és ez a világ vezető hatalma esetében több mint ijesztő az egész világ számára.
Doktor – Trump megválasztása az igazi trauma, ez az igazán ijesztő. Polgárháború pedig nem lesz, ami zajlik az a társadalom jogos reakciója, szégyellném magamat, ha nem ez folyna Amerikában is, de ahogy egyre látványosabban látjuk, az egész világon.
Kapitány – Trump nem az eszményem, és sejtem, hogy e társaságban egyikünké sem. Szememben ez egy arrogáns, gátlástalan cégvezető és az európai ízlésnek sehogy sem megfelelő kovboj ötvözete. Ezzel együtt ő Amerika demokratikusan megválasztott elnöke. A reakció vele szemben annyira eltúlzott és elhibázott, hogy egyszerűen hitelteleníti az ellenségeskedőket.
Professzor – Az kevés azt mondani, hogy demokratikusan megválasztott. Eddig ekkora ellenszélben egyetlen amerikai elnökjelölt, nem hogy nyert volna, de nem is találta magát. A fősodor-média 100%-a, a celebek 99%-a, maga a hatalom Fehérházastól, a közvélemény-kutatók és babrálók, a nagypénzek mind-mind keményen ellene, és lelkesen Hillary mellett voltak. Józanésszel azt kell mondani, hogy egy PC-kampány esetén Trump a szavazatok legalább 60%-t és az elektorok 90%-át szerezte volna…
Mester – Megértelek, tanult barátnőnk, magam is hasonló becslést mondanék, tudván tudva, hogy ez efféle utólagos spekulációkkal óvatosan kell bánni. Közben meg még merészebbet mondtam a választások után, és fenntartom most is: Bernie Sanders legyőzte volna Trumpot. Csak az volt a nagy gond, hogy liberális barátaink nem voltak képesek felülemelkedni, és egy társadalmilag elfogadható programot felajánlani egy társadalmilag elfogadható személy vezetésével.
Professzor – Ó, az örök idealista! Miért éppen a liberálisok tegyék meg ezt?
Mester – Azért, mert jelenleg nekik lenne a legnagyobb esélyük erre. Vagy inkább a konzervatívoktól várnád a csodát. Netán attól a magányos demokratikus szocialistától?
Doktor – Hát nem rá fogadtál volna?
Mester – De igen, ráfogadtam volna, elvből is, de bízva is sikerében. Közben tudtam, hogy ő magamagától, mintegy hajánál fogva, nem állíthatja ringbe magát Clinton helyett. Ehhez kellett volna a liberális feleszmélése…
Professzor – Késik, késik, és sokáig késni fog, kedves Mester. Esetleg rosszabb is lesz…
Mester – Mi tagadás, jelenleg én is így látom. Elveszítették fejüket, zsákutcába tolják a politikát…
Doktor – Ezt a bigott populistát minden áron meg kell akadályozni, mert szép új világra ébredtünk ezzel a csodálatos trojkával: Trump, Putyin, Netanjáhú…
Kapitány – Érdekes, néhány napja hallottam ezt a trojkát így, másnap ügyészi vizsgálat indult Izraelben Netánjáhú ellen törvénytelen ajándékok elfogadása miatt…
Doktor – Bátor kapitány barátunk, megint nyakon csíptél egy összeesküvést?
Professzor – Lám, lám, nálunk is felforrósodik a hangulat…
Mester – Így jó ez, se pénzen, se igazságon nem osztozunk… És mivel a világnak sem diktálunk, mindenki megnyugodhat…
Kapitány – Szegény világ, pedig most nagy bajban van, rá férne egy jó tanács..
Professzor – Hát füleljen! Itt aztán ráakad!

A Kaliforniai egyetem kampusza, 2017 február

* * *