Professzor – Folyton mondogatom magamnak, hogy – ahogy a Mester is tanít – tisztelni kellene a vallásokat, de folyton, és éppen Húsvét tájékán a legjobban zavar a hitbuzgalom zaja.
Mester – Minden élőnek valamennyi zajt meg kell engedni. És ha egy vallás követői kegyéből élő, akkor el kell tudni viselnünk a zaját is, még inkább, ha ünnepel…
Kapitány – Hála az égnek, hogy nem kell mindig és mindenhol a temetők csendjét élvezni! De vajon miért éppen Húsvét körül lesz olyan érzékeny a füled, tanult barátunk?
Professzor – Minden időszak szép, de a tavasznak, a tavasz érkeztének különös varázsa van.
Doktor – Igen, ez az újjászületés varázsa, az, aminek mindannyian örülünk, és amiben mindannyian bízunk!
Professzor – Ennek megünneplése ilyen vagy olyan formában minden kultúrában megvan…
Kapitány – Igen, úgy tudom Stonehenge is erre a célra született…
Doktor – Bizonyosan nem erre a célra, de az is biztos, hogy a tavaszi napforduló az egyik legfontosabb és legszebb ünnepség lehetett ott…
Kapitány – De a mi magyar őseink is a Víz Úrnőjét és Villő Istennőt ünnepelték. A téli, lecsendesült időszakban befelé figyeltünk, szembenéztünk lelkünk mély kútjába elbújt érzéseinkkel, azokat magunkhoz öleltük, megértettük üzenetüket, de most itt az idő, hogy velük új teremtésbe kezdjünk. Mielőtt Villő áldásával növekedni kezdjenek elvetett magjaink, hívjuk az Ő ajándékának, a víznek a megtisztító erejét: tisztítson meg minket, gyógyítsa érzelmeinket.
Doktor – Íme, a locsolás gyökere…
Professzor – Igen, és ebben, mint ahogy szinte minden nép hagyományában, van valami mélységesen demokratikus: az újjászületés mindenkié. A keresztény ünnep ezzel szemben az újjászületést egy valakinek a feltámadására korlátozza…
Kapitány – Jézus feltámadása üzenet…
Doktor – Szép üzenet: aki követi, majd az egy és egyben utolsó ítélet napján feltámad…
Kapitány – A zsidó messiásra sem kell ám kevesebbet várni, ha minden igaz…
Mester – Ejnye, barátaim, akármit is ünnepeljünk, legyen ünnepi hangulat a lelkünkben, ne csipkedjünk egymást! Jómagam gond nélkül szét tudom választani a tavasz megünneplését, a hálát a rabszolgaságból való megmenekülésért és a gyászt azokért, akik az igazságért haltak mártírhalált… Kevés hiteles dolgot tudok Jesuáról, de ez a kevés is elegendő nekem, hogy az igazságért, az igazság közösségéért, ha tetszik, az igazság kommunizmusáért harcoló emberek egyikét tiszteljem benne.
Professzor – Magam is így gondolom, semmi kétségem nincs, hogy éppen még eleven emléke ihlette a keresztény ősi kommunizmust. Bajom annyi, hogy a feltámadás legendája – amely, lássuk be, nem varrhatjuk az ő nyakába – éppenséggel megöli az igazi személyt, hogy egy félelmetes kultusz szülessen helyette.
Kapitány – Dialektikus csavar: a feltámadás öli meg…
Professzor – Botev, az egyik legnagyobb bolgár költő egyik legszebb versében mondja: „Él ő, él… Ki a szabadságért esett el, nem hal meg, érte könyörög ég és föld, állat és természet, és bárdok énekelnek róla…” A feltámadás a mű folytatásában van, nem a halott feltápászkodásában…
Mester – Jól mondtad: a feltámadás a mű folytatásában van! Csodálatos, mert igaz, és nagyszerű, mert mindnyájunknak ad esélyt!
* * *
