Professzor
– Mester, mondd, kérlek, miben látod a mostani helyzet megoldását. Be kell
vallanom, hogy már nem csak nyomaszt hazánk állapota, de szégyellem is azt,
hogy csüggedünk, rettegésről beszélgetünk, zavartan és tanácstalanul állunk…
Mester –
Megértelek, de hidd el, neked nincs okod osztozni a szégyenben. Ami viszont a
megoldást illeti, azt az élet majd megtalálja… Nem vagyok biztos, hogy az
követné az én elképzelésemet, de szívesen megosztom veletek, mert minden
hasonló gondolatra, tervre jut valamilyen szerep a dolgok alakulásában.
Kapitány –
Roppant kíváncsi vagyok elképzeléseidre, Mester, azért is, mert tanult barátunk
most mindenféle pontos diagnózis nélkül kért orvosságot.
Doktor –
Valóban nehéz eset, mert a kór egyik jellegzetessége, hogy nem mindenki észleli…
De halljuk a Mestert!
Mester –
Szerintem a baj gyökere az, hogy túl nagy hatalmat kapott a politika, vagy
kevésbé elvontan megfogalmazva: a politikai osztály.
Professzor
– Reális tényező a politika egy tőke uralta társadalomban?
Mester –
Különböző mértékben, de az. Nálunk viszont ez a mérték túlontúl naggyá dagadt.
De nem a tőke gyengesége miatt, hanem a társadalom gyengesége miatt.
Kapitány –
De miért lett volna hírtelenül ennyire gyenge a magyar társadalom? Talán a
szocializmus évtizedei tették apatikussá, rombolták szét immunrendszerét?
Mester –
Fontos lenne megvizsgálni, hogy mit tett az elmúlt 25 év, és az előtte lévő 40,
de most nézzük meg, milyen esélyei és milyen forgatókönyvei lehetnek a
társadalomnak! Én bizakodó vagyok, különösen, hogy a pozitív fordulathoz nem
kell a 10 millió polgártársunk egységes rohama. Az ébredés és a fordulat
fokozatos lesz. Kezdetben néhány ezer-tízezer ember példája kellene, azokat
viszont néhány százezer embernek kellene követnie.
Professzor
– Igen, bizakodhatunk, hogy él ennyi értelmes és felelős ember.
Doktor –
De milyen választási lehetőségük adódik nekik a politika visszahódításához?
Mester –
Kettő! Úgy gondolom, abban alapvetően egyetértés van köztünk, hogy a baj hordozói
a mai pártok.
Professzor
– Egytől egyig!
Mester –
Ezért a magyar társadalom előtt két lehetőség, két út áll: vagy visszafoglalja
a meglévő pártokat, vagy új lapot nyit és új szervezetekbe, új mozgalmakba
tereli erejét.
Kapitány –
Elfoglalni a meglévő pártokat? Ezt hogyan kell érteni? Hogyan kell elképzelni?
Mester – A
mostani pártok egy rossz politikusi nomenklatúra foglyai. Belső rendjük és működésük
nem demokratikus. De a társadalmi benyomulás játszva szétroppanthatja a régi
kereteket, kisöpörheti a rossz nomenklatúrát.
Doktor –
Ez, attól tartok, meglehetősen naiv elképzelés.
Mester –
Elfogadom, drága doktornő, elfogadom. Ez egy meglehetősen valószínűtlen, de
vallom: reális lehetőség. Magam is nagyobb esélyt látok arra, hogy merőben új
szerveződések nyerjék meg a társadalmat a változás számára.
Professzor
– A régi szervezetek elfoglalása vagy újak teremtése? Mire lenne jó ez új
eszmék, új programok nélkül?
Mester –
De hát nem arról beszéltem, hogy a társadalomnak kell színre lépnie, elcsapva a
csapnivaló politikusi nomenklatúrát? A társadalom számára pedig nem kellenek
szóvirágok, lózungok, populista beszéd. A társadalom maga a program, értelmes,
tagolt program: béke, munka, igazságosság! Persze, majd mi is besegítünk ebbe a
nemes feladatba! Igaz, barátaim?
