2014. március 19., szerda

Választás 2014 – Tiszteletünk a bátraké!

Professzor – Bizarr választások: se programok, se viták…
Kapitány – Ne legyünk igazságtalanok! Minden párt hirdeti elképzeléseit. Ez már csak forma, hogy összeállít-e egy program nevű füzetet…
Mester – Forma, de egy fontos tartalom fontos formája. Aki ezzel nem tiszteli meg a választó polgárokat, az nem is tiszteli azokat…
Kapitány – Én akkor is azt mondom, a hagyományos értelemben vett program összeállítása helyes, de távolról sem mérvadó a tekintetben, hogy egy pártnak vannak-e elképzelései, van-e cselekvési terve. És nem mellesleg fontosabb a cselekvési tervnél a cselekvési bátorság és a cselekvési kompetencia. Mi tagadás, a Fidesz sokakat meggyőzött, hogy sokat cselekedett, és van bátorsága és kompetenciája ezt folytatni.
Doktor – Bár ne cselekedett volna… A bátorsága meg arrogancia és erőszakosság…
Professzor – Lám, itt mindennel kapcsolatban fellángolnak az indulatok. Meg is lehet érteni ezeket, de ettől semmi nem oldódik meg. Életbe vágóan fontos lenne az értelmes beszéd! Értelmes beszéd a valóságos problémákról és a problémák reális megoldásairól. Hát ehhez kellenének értelmes programok és értelmes viták…
Kapitány – Rendben van, én is az értelem kultuszát követem. Legyen értelmes beszéd, és ne zsigeri minősítések. Közben mit tesznek az összefogók, a más-lehet politikusok, bal-jobbikosok, miegymások: kórusban szidják a kormányt és a Fideszt, és alig várják, hogy lerombolják azt, ami az elmúlt négy évben felépült…
Mester – Igazad van, kapitányom, mind elkeseredetten, és mi tagadás, sokszor igen ostobán ostorozzák a hatalmon lévőket. De mondd meg nekem, a hatalom, értve ebbe a kormányt is és a kormányzó pártot is, nem ostorozza az ellenzéket? Nem az ellenzék gyalázásáról szól minden képviselőjük minden nyilatkozata, de a közmédiának nevezett rádió és tv minden híradása?
Kapitány – Mi tagadás, nem maradnak adósak…
Doktor – Az adófizetők pénzén nem maradnak adósak…
Mester – Jó, fogadjuk el, hogy hatalom és ellenzéke minden erejéből pocskondiázza a másikat, és ilyen szempontból egyik sem jobb. De nem látsz egy szembe szökő különbséget a – hangsúlyozzuk – értelmes vita igénylésében? Ki ragaszkodik folyton a nyílt nyilvános vitához, és bújik el előle?
Kapitány – El kell ismernem, hogy a Fidesz eszelősen óvja Orbánt… De az is igaz, hogy most nincs komoly, fajsúlyos kihívója…
Doktor – Már bocsáss meg, harcedzett kapitányom, de ezt, hogy ki komoly és ki fajsúlyos, ne a kormánypárt marketingstábja döntse el. El tudod képzelni ezt az érv-eklektikát Amerikában? Nem kiállni egy tv-vitába az ellenféllel?
Professzor – Nem tudom, jogos-e a Fidesz-marketingesekre kenve a dolgot ebben is óvni ezt a hímes tojás Orbánt, vagy egyszerűen ki kell mondani, hogy szánalmasan gyáva, de talán klinikaian gyáva…
Kapitány – Ez gyűlölködők szerzői munkásságának része lehet, de nem az igazság része. Gondoljatok például arra, hogy Orbán nem volt se rest, se gyáva elmenni Strasbourgba védeni – jó, nem mondom, hogy a hazát – politikáját. Talán mégis csak bátorság ez.
Professzor – Azzal a fellépéssel valójában elszámította magát.
Doktor – Nem kicsit, nagyon…
Mester – Akár mik is voltak az akkori előzetes számításai, az egy történet. Most a magyar választó választani akar. Mindenkinek, aki kínálja magát, kötelessége összemérnie magát a többi jelölttel. Nem azért, hogy megtisztelje azokat. Azért, hogy megtisztelje a magyar választót. Tiszteletünk a bátraké!