Professzor
– Bevallom, kedves barátam, napról-napra rosszabbul érzem magamat itthon.
Elviselhetetlen ez a hideg polgárháborús hangulat, a gyűlöletnek ezt a mindent
megmérgező áradatát.
Kapitány –
Szerinted ki szítja igazán a gyűlöletet?
Professzor
– Nem értem, miért kérdezed ezt, kapitányom. Szerinted az egyik fél szítja
igazán, a másik meg tessék-lássék módon? Avagy teljes ártatlan ebben a veszett
játékban, csak jámborul pislog?
Kapitány –
Ismersz engemet, szeretem a tiszta és egyenes beszédet. Nem minden, ami
történik a politikában, felel meg az ízlésemnek. De a politika már csak ilyen.
Mellesleg ezért nem szeretnék politikus lenni.
Professzor
– Nem tudom elfogadni, hogy a politika ilyennek kell lennie.
Kapitány –
Legalább is demokráciában ez látszik tipikusnak. Rendben van, a mi modorunk
talán egy kicsit nyersebb, alpáribb, mint ott, ahol már hosszú évszázadok óta
gyakorolják a politikát. De hát mit tegyünk? A jó öreg Kádár jut eszembe, aki
csóválta a fejét. „Az emberek szeretik a lángost, de nem szeretik a
lángossütőt.” – mondogatta. Hát mi most szeretjük a demokráciát, de nem
szeretjük a demokrácia napszámosait…
Professzor
– Naplopóit mondd, kedvenc harcostársam! De lám, jön a Mester és a fiatal
doktornő… Szép napot, barátaim! Mondjátok meg ti, meddig bírjuk elviselni ezt a
tömény gyűlölködést, amelyet most a választás már-már hurrikánná korbácsol?
Doktor – Szervusztok,
barátaim! Mi is a választásokról beszélgettünk az úton. Úgy tűnik, ez már
kényszer lesz a következő hetekben.
Kapitány –
Hát van tétje az április hatodikának…
Mester –
Üdvözlégy, kedves professzorasszony! Erőt, egészséget, derék kapitány úr! Talán
egyből meg is adod nekünk a kulcsot: nagy a tét. De milyen tétről is van szó?
Kapitány –
Hogyhogy milyen? A kormányrúd, a hatalom birtoklása a tét!
Mester –
De hát a hatalom annyi vesződséggel, gonddal-bajjal jár. Jó, rendben van,
legyezi a hiú ember hiúságát, de szerinted megéri a hiúság ezt a mindenkire
visszahulló gyalázatot?
Doktor – A
fáraók és császárok korában bizonyosan, de a mai világban semmiképpen. Ellenben
az az irdatlan pénz, amely közben szerezhető…
Mester – A
lényegre tapintottál, doktornő! A pénz! Ez a ludas!... De mégis, a pénz, mint a
gravitáció, mindenhol a világon elgörbíti a teret. Mégis, miért másokénál
nagyobbnak látjuk itt a gyűlölködést?
Professzor
– Biztos vagyok, hogy van olyan hely, ahol a miénknél is nagyobb a gyűlölködés,
de ez engem nem vigasztal. Én elviselhetetlennek érzem azt, ami nálunk zajlik,
és határozottan állítom, hogy ez a mérték nem normális, sokszorosa a normális
országokban tapasztalhatónak. És nem tudom elfogadni a kapitány érvét, hogy ez
a műveletlenség velejárója lenne.
Mester – A
műveltségnek egészen biztosan nagy szerepe van, de döntőnek én azt gyanítom,
hogy nálunk a korrupció mértéktelensége teszi ennyire vonzóvá a hatalmat. Ha
fele annyit lehetne lopni, akkor a hatalom fele annyira vonzó lenne. De hát itt
a nedűt, az emberek adóforintjait nem egy biztonságos tömlőbe töltik, hanem egy
nagy szivacsra öntik. Mit tud a szivacs megőrizni ebből a köz javára, és mennyi
csurog le a tisztátalan kezekbe?
Professzor
– Igazad van, Mester! És bizony, azt is kell hozzá tenni, hogy nálunk
ellentétben a fejlett országokkal, csoda, ha egy független, nem a hatalom
esernyője alatt dőzsölő vállalkozás nyereséges, és fordítva, csoda, ha egy a
hatalom kegyében lévő cég nem produkálna csodás profitot. Igen, ilyen
körülmények között a hatalom birtoklása mindent és minden gátlástalanságot
megér.
Kapitány –
A végkövetkeztetéssel teljes mértékben egyetértek. A korrupció a gennyes góc. A
haza megmentését a korrupció lefejezésével kellene kezdeni. De kevés ehhez egy kapitány.
Akkor is kevés, ha ilyen Mester, ilyen tanult barátai állnak mögötte, mint ti.
Egy mesebeli tábornok kellene ehhez a hadjárathoz… Bevallom, kevés a reményem…
Mester –
Nem a tábornokon múlik a fordulat, hanem azon, hogy megmozdul-e a birnámi erdő…
Talán hamarább, mint gondolnánk most…
