2007. július 2., hétfő

A kormányzati struktúráról

Kapitány – Mifelénk egy abszurd gyakorlat honosodott meg. Ha létrejön egy új kormány, újra meg kell tanulnunk, milyen miniszterek, azaz szolgák szolgálnak minket. Eltűnnek régi minisztériumok, megjelennek újak, amely hivatal pedig megmaradt, annak a neve változik meg.
Doktor – Ez nem csak nálunk van így, szerte a világon ez zajlik kormányváltásnál.
Mester – Mi tagad, nagyon kevés kivétel van, de ezek távolról sem elhanyagolhatók. Érdekes, hogy Nagy-Britannia, a hagyományőrzés őshazája ebben kevésbé következetes. Bár lehet, hogy Parkinsonnak köszönhetjük ezt a túlzó képzetet a hivatalokat szaporító brit bürokráciáról.
Kapitány – Hát akkor merre vannak a kivételek?
Mester – A legjelentősebb kivétel maga a modern demokrácia mintája, az Egyesült Államok. Ott fél évszázad kell, és még igazán drámai események is egy-egy minisztérium felállításához. A II. világháború eredménye volt a Pentagon, a nagy olajválságok hatására született az Energiaügyi minisztérium, és csak a szeptember 11-i támadás után határozták el a belügyi minisztérium felállítását.
Professzor – Igen, Amerika, a cselekvés és a kreativitás hazája nagyon helyesen megtalálta a jog és a politika olyan fontos területeit, ahol kiélheti a stabilitás, ha akarjátok a konzervativizmus iránti igényét. Szegények, még az alkotmányukat sem barkácsolják európai módon.
Doktor – Szerintem az európai gyakorlat tökéletesen adekvát a modern politika technikáinak. Itt érdekek és programok versenyeznek, egy bonyolult folyton változó világban, koalíciók jönnek létre, és hál’istennek nem a vezér életére szólóan, hanem egy ciklusra, aztán a választók új lapokat és új feladatokat osztanak ki.
Kapitány – Az európai koalícióépítési modell a demokrácia szörnyszülöttje, és ezt a bajt tetézi az a hagyomány, hogy a nyilvánosság elől elbújt pártguruk kényük-kedvük szerint álmodhatják meg azt a tortát, amelyen majd osztoznak.
Professzor – Mellesleg hiába rajzolják nagyobbra, abból a köznek akkor sem jut egy morzsa sem.
Doktor – Hát ezzel messzemenően egyetértek, hogy ez a torta minél kisebb legyen. Vagyis az állam… De az viszont tiszta demagógia, ha eleve gyanúsnak, erkölcstelen pártalkudozásnak állítjuk a politikát.
Kapitány – Mai hír Lengyelországból: az eddig lassan egy éve kisebbségben kormányzó párt megnyerte koalíciós partnernek a választási harcostársának két törpe ellenfelét. Mindkét pártocska vezetője miniszterelnökhelyettes lesz, helyetteseik pedig miniszterek lesznek. Jaj, az egyikre nem jut minisztérium? Sebaj, holnaptól az országnak Tengerügyi minisztériuma lesz.
Doktor – Ez az adott pártokat minősíti, és ebben a konkrét esetben nem kívánok védelmükre kelni. De azt továbbra is vallom: minél kisebb, minél átláthatóbb és minél szabadabb állam szolgálhat jól minket. De minek konzerválni akármit is, hiszen ha jól értem, mesterem, te erre hajlasz. Én azt mondom: ne mi tervezzük meg a tökéletes államot. A politika is egyfajta piac. A szabad politikai piac majd eldönti, ma mi a jó…
Kapitány – Ma jó egy Tengerügyi minisztérium, ezt súgja nekem a piac…
Doktor – Örülj neki, hogy mi megúsztuk a Budapestügyi minisztériumot.
Professzor – Egyébként én is hajlok arra, hogy egy ésszerű és stabil kormánystruktúra hasznos lenne. Egyik neves kollégámnak ragyogó ötletei szoktak lenni, már több évtizede ömlenek. Sok kormány profitált már munkájából, és úgy hírlik, most is ez lesz.
Mester – Mérsékelt optimizmussal figyelem a fejleményeket. Igen, ismerjük a forgalomban lévő elképzeléseket.
Kapitány – Némi aggállyal várom azt, hogy koronázatlan kormányépítészünk elnevezésbeli ötletei bejönnek-e.
Doktor – Már az elnevezés is elvi kérdés?
Kapitány – Nem az, de nem is rólam van szó. Arról van szó, hogy egy extravagáns, de akár szokatlan elnevezés politikusaink számára megfelelő alibi a soron következő átalakítás. Szerintem stabil kormányzati struktúrához néminemű misztika, beleértve név- és számmisztika is kell.
Professzor – Én ismerek olyan kormányzati koncepciót, amely több mint 20 éve lett kidolgozva, és azóta több alkalommal csiszolva. Ez már akkor felvázolta azt a tendenciát, amelyet eléggé világosan kivehetünk az élet munkájából.
Kapitány – Ám tudjuk, hogy hiába születnek szép elméleti koncepciók, a folyamatokat nem a jó megoldások kiagyalói irányítják.
Mester – De hát nem azért beszélgetünk, kedves barátaim, mert ezzel tehetünk szolgálatot a jó megoldásoknak, és a jó megoldások kiagyalóinak? És most valóban érdemes beszélgetni erről a témáról.
Professzor – Tapasztalatom szerint fölöttébb érdekli az embereket, de igazából alábecsülik a kérdés jelentőségét.

Mester – Legyünk tisztában azzal, hogy ennek a problémának legalább három roppant tétje van. Először is, tíz- és százmilliárdok forognak kockán közpénzből, másodszor, a kormányzati munka, a közigazgatás minőségéről, harmadszor pedig a politizálás erkölcséről van szó.