2006. október 9., hétfő

A takarékosságról

Professzor – Egyre többször kérdem magamtól: vajon van-e becsülete a mai világban a takarékosságnak?
Doktor – És ilyenkor mit válaszolsz magadnak?
Professzor – Azt, hogy különösebb becsülete nincs, és hogy ez igen nagy baj. Most viszont kíváncsi vagyok a ti véleményetekre.
Kapitány – Az élet mindig is tele volt bizonytalanságokkal. Amiből kell, ma van, holnap nincs. Ezért minden élőlény tartalékokat igyekszik felhalmozni. Ki a bőre alatt, ki az odújában. Aki nem tartalékol, előbb-utóbb elvész.
Professzor – Fontos lenne takarékoskodás és tartalékképzés között különbséget tenni. Közmondásos a hangya tartalékképzése, de ha megvizsgálnánk mozgásuk hatékonyságát, könnyen lehet, hogy a tücsök jobb jegyet kapna.
Kapitány – Talán az is fontos lenne, hogy takarékoskodás és hatékonyság között is különbséget tegyünk.
Mester – Ti hogyan határoznátok meg a takarékoskodás fogalmát? És most gondoljunk elsősorban az emberre, mert ha az egész élővilágra terjesztenénk ki vizsgálódásunkat, nem takarékoskodnánk az idővel.
Doktor – Szerintem van jó és van rossz takarékoskodás. A jó takarékoskodás az, amikor az ember, ha többel rendelkezik, mint amennyire szüksége van, a többletet elteszi. A rossz takarékoskodás az, ha az ember kényszeresen spórol és tartalékol. Jól mondta Chamfort: „A leggazdagabb a takarékos, a legszegényebb a zsugori.”
Kapitány – Ha az ember csak akkor takarékoskodik, amikor már eleget evett, ivott, élvezkedett stb., az nem takarékoskodás, talán inkább józanság, mértékletesség. Ez dicséretre méltó tulajdonság, de mégsem azonos a takarékoskodással. A takarékoskodás parancsolat, vagy legalább annak kellene lennie. Szerintem takarékoskodás az, ha az ember tudatosan és fegyelmezetten minden nap félre tesz valamit, úgy hogy amikor este álomra hajtja a fejét, a vagyon mérlege nagyobb legyen, mint előző nap. Egy karéj kenyérrel, egy fillérrel, de nagyobb! Én inkább Senecát idézném, aki egy helyen azt mondja: „Késő a takarékosság, ha már a hordó fenekén járunk.” Máshol meg hozzáteszi: „Késő a takarékosság, amikor már fogytán a vagyon.”
Professzor – Értelek, kedves barátnőm, mire gondolsz, amikor azt mondod, hogy van jó és van rossz takarékosság. Én mégis azt javasolnám, hogy ezt a szép szót tartsuk meg a „jó” takarékosságra, a rosszra meg találjunk egy külön erre illő szót. Végül is gazdag a nyelvünk. Rossz szeretetről sem beszélünk, pedig milyen gyakran rosszul szeretünk!
Doktor – Rendben van, majd keresünk külön szót a rossz takarékosságra, de most halljuk: te, aki már bevallásod szerint sokat gondolkoztál ezeken a kérdéseken, hogy meghatároznád a takarékosságot?
Professzor – Szerintem a takarékosság nem egy egyszerű személyes tulajdonság, hanem egy társadalmi mechanizmus. Ezt Adam Smith mondja ki meglehetősen tömören: „A tőke szaporodásának közvetlen oka nem a munka, hanem a takarékosság. Való igaz, a szorgalmas munka teremti meg a javakat, amelyeket takarékossággal fel lehet halmozni, de bármennyit teremtsen is a munka, tőkénk sosem növekedhetne, ha nem gazdálkodnánk takarékosan és nem tartalékolnánk.” Igen, az igazi meggazdagodás útja a takarékosságon át vezet. Nem azt mondanám, hogy a jó, hanem az okos takarékosságon át.
Mester – Szerintem is az a lényeg, hogy ebben a fogalomban egy nagyon fontos társadalmi viszony jelenik meg. Ehhez most én is idéznék, éspedig Thomas Jeffersontól, hiszen találóan fogalmazza a lényeget: „Választanuk kell takarékosság és szabadság, vagy tékozlás és szolgaság között.”


* * *